Tetten ért szavak

Mindennapi hiedelmünk, hogy szó és tett nem egy alomból való. Az okszerû cselekvést rendre szembeállítjuk a céltalan fecsegéssel, s még a kezdeteket „kezdeteinket” sem vagyunk képesek másként megragadni, mint e kategoriális különbség mentén: „Kezdetben volt az Ige”, avagy „Kezdetben volt a Tett”. Austin egy arcpirítóan egyszerû dologra lett figyelmes, olyasmire, amibe nap mint nap beleütközünk, mégsem szentelünk kellõ figyelmet neki. Arra ugyanis, hogy a beszéd – cselekvés; arra, hogy egyes cselekvésmódok egyedüli létformája a beszéd. Ha a templomban vagy a tanácsházán elrebegjük az „igen”-t, ha nevet adunk a gyerekeknek és a háziállatoknak, ha viccet mesélünk, ha megígérünk valamit, ha deklaráljuk, hogy Magyarország köztársaság s így tovább, akkor igenis cselekszünk, esetleg egy életre vagy hosszú évszázadokra szólóan, mégpedig úgy, hogy mindeközben talán még a kisujjunkat sem mozdítottuk.